Először veszünk részt a Digitális Témahéten a harmadik és negyedik osztályosainkkal.

A hét célja, hogy a digitális pedagógia, illetve digitális eszközökkel támogatott pedagógiai projektek népszerűsítését szolgálja.

Iskolánk harmadik és negyedik osztályos tanulói azt a feladatot kapták, hogy
• alkossanak 2-3-4 fős vegyes csapatokat
• írjanak 1-1 mesét az állatokról,
• az állatok védelméről,
• majd jelenítsék meg digitális formában.
• keressenek, szerkesszenek képeket,
• keressenek aláfestő zenét a meséhez.
Számukra új felületekkel ismerkedtek meg az alkotás során, mint pl. a Canva, a Chat GPT.

Az adott életkori szakaszban fontos feladat, hogy azok a tanulók is részesüljenek a fejlesztésből, akik otthoni körülményeik miatt még nem vagy alig kerültek kapcsolatba a digitális környezettel, eszközökkel, lehetőségekkel.


Célunk volt,
• hogy tanulóink nyitottak legyenek számukra új digitális környezetben megszerezhető tudáselemek megismerésére, bővítésére
• hogy fejlődjön az eszközhasználatuk
• hogy segítse a kreatív alkotótevékenységhez szükséges képességek kialakítását és fejlesztését is
• hogy fejlődjön a tanulónak a problémák megoldása során szükséges analizáló és szintetizáló gondolkodása
• hogy elősegítse az online térben való szerepelvárásoknak megfelelő kommunikációs stílus kialakítását
• hogy fejlődjenek azok a biztos és koherens kompetenciák, melyek birtokában lehetőség nyílik az önkifejezési tevékenységek szélesebb körben történő bemutatására
• hogy fejlődjenek azok a képességeik, melyekkel alkalmazkodni tudnak a változó környezethez
• hogy képesek legyenek tudásukat folyamatosan felülvizsgálni és frissíteni, alkalmazni a felmerülő problémák megoldására
• hogy fejlődjenek a szociális kompetenciáik
• A digitális környezet alapfogalmainak és eszközeinek ismerete
• Az online és offline környezet különbségeinek megértése és alkalmazása
• Digitális eszközök tudatos és biztonságos használata (pl. Canva, ChatGPT)
• Kreatív produktum készítése digitális alkalmazás segítségével (pl. meseillusztráció, digitális mesekönyv)
• A képes dokumentum szerkesztési és mentési műveleteinek alkalmazása
• Az információkeresés lépéseinek és szempontjainak gyakorlati alkalmazása
• Algoritmikus gondolkodás alapjainak megértése (pl. történet felépítése lépésekre bontva)
• A csoportos munka során a tanulói szerepek vállalása és a felelősség megélése
• A projekt során készített alkotás bemutatásának képessége
• A környezettudatosság és fenntarthatóság alapelveinek megjelenítése a digitális produktumban vagy annak elkészítése során

Pályázati videó: https://drive.google.com/file/d/1QuPggl8yvbW9fJibxXjZGVpfpJuojEHQ/view?usp=sharing

Munkáink: https://drive.google.com/drive/folders/1SFsGvmne-QoPNMk3OoXhK5mcLH7avGNl?usp=sharing

Értékelések_szempontok: https://drive.google.com/drive/folders/1eFBFk239OKHfnDE9iCiZahx-nDx-JDxv?usp=sharing

Pályázatunk: https://drive.google.com/file/d/1_M6on09A7Vj3dIQ4LOrGDMCD4LqIuuhu/view?usp=sharing