Iskolai hírek, események a
2023/24-es tanévben
Minden ami az iskolánkban és az iskola körül történik
LEP program

Az 5.6.7.osztályhoz a Budapesti Filmharmóniai Társaság érkezett Előadásuk címe: „Kezdetben vala a tánc”
Nyolcadikosaink a Fővárosi Nagycirkuszban, a Csodaláda című előadáson vehettek részt.
Diákolimpia

A Magyar Diáksport Szövetség a teljes körű iskolai sport tehetséggondozás, a sporttevékenységek és sportágak népszerűsítése, valamint a tanulók egészséges életmódra nevelése céljával a 2023/2024. tanévben immáron 37. alkalommal hirdeti meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpiát.
Márton nap

A római időkben november 11 .
a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies
szófejtéssel „Márton madara”.
Halloween party

Szörnyek, csontvázak, baltás gyilkosok, halál hercegnői és angyalai lepték el iskolánkat.
Kész csoda,hogy életben maradtunk.
Gratulálunk a jelmezekhez, igazán hátborzongató élmény volt!
Valamikor réges régen épületünk helyén temető volt.
Vajon éjszaka is volt buli?
Megújult a focipályánk
Hálás köszönetünk a szülői munkaközösség hozzájárulásáért és szervező munkájáért,
a Vitép 95′ Kft-nek – Víg Tibornak, Bagin Balvinnak, Vágási Lászlónak a Bobcat királynak, Tóth Jánosnak, a Szakállas kertésznek – Papp Lászlónak, akire rengeteget vártunk, de megérte;
végül de nem utolsó sorban minden támogató szülőknek!
Pályaorientációs nap

Vendégeink voltak ezen a napon:
Préri Horgásztó-Horváth Attila
Sunsine Ranch-Gágyor Ramóna
Mirr-Murr Állatorvosi Rendelő-Dr.Bartha Hajnal
Pintér István-Vadász
Vadvirág Major-Fejes Orsolya
Kiképző-Levente Zsolt
Madarász-Ernst Károly
Méhész-Sturcz Marcell
Köszönjük, hogy bemutattátok tanulóinknak szakmátokat és életetek egy részét!
Iskolai ügyelet ideje

Reggel 7:00-18:00-ig munkanapokon.
Sün menedék

A sünök vadon élő, fokozottan védett állatok.
Egy Sünház segítségével kényelmes otthont biztosíthat kertjében egy sünnek. Ebben biztonságban érezheti magát, továbbá akár ehet, aludhat és át is telelhet ott.
Kihelyeztük a 3.osztállyal hátsó kertünkbe a sün menedéket. Várjuk lakóit…
Készítette: Kálmán Csilla tanárnő
Állatok világnapja
október 4.

Új lakók érkeztek intézményünkbe két törpenyúl, három kanári,és két papagáj.
E neves napon Lipton ajándék kenőmájas csomagot kapott Irházi Andreától.
Köszönjük Lipton nevében!
Segíts, hogy segíthessünk!

A kiskunlacházi
EBSEGÉLY ÁRVA KUTYÁK REHABILITÁCIÓS ALAPÍTVÁNY-nak gyűjtünk
Amire szükségük van: takaró, pokróc, törölköző, ágyneműhuzat, játék, étel
Az iskolában elhelyezett perselybe pénzt is gyűjtünk!
OTP: 11742214-20015893
Állatvédelmi témahét
2023.10.02-15.


Az iskola és a pedagógusok az, ahol a legtöbbet tehetik a jövő társadalmának szemléletformálásáért.
Madárhotel

Alkoss, barkácsolj szüleid segítségével, hogy minél több madár költözhessen bele még a tél előtt!
Ha te is szeretnéd, hogy a madárodud része legyen a HOTELnek, akkor hozd be november 6-ig az iskolába!
A legszebb házakat jutalmazzuk!
Mesehét
2023.09.25-29.

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg.
A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Magyar Diáksport Napja
2023.09.29.

Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésből, közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé.
A Magyar Országgyűlés 2017-ben úgy határozott, hogy szeptember utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjának nyilvánítja.
Ingyenes kerékpár regisztráció és törzskönyv

Kiskunlacháza
szeptember 25. 18:00
A szezon utolsó regisztrációja:
Ráckeve Csónakos Piac
szeptember 27.
8:00-11:00
Étkezés


2023.szeptember 1.
8 óra
Kérjük ünneplőben a megjelenést!
Az évnyitót követően három osztályfőnöki óra lesz megtartva, ez után 11:35-kor lehet hazavinni a gyerekeket.
Napközi, ebédeltetés, ügyelet nem lesz.

Tankönyvosztás
2023.08.25. 9-13 óráig
2023.08.28. 14-18 óráig
A tankönyvek minden évfolyam számára ingyenesek.
A tankönyvosztással egyidejűleg kedvezményes tanszervásár lesz.

Adományok

Adományokról szóló tájékoztatás iskolánkba, mint közintézményre, a következő linken található jogszabály vonatkozik
Középiskolai felvételi eljárásrend

Jelentkezés
Ügyfélkapun
keresztül
a Központi felvételire
Jelentkezés egyéb módja
Megkérjük a kedves Szülőket, hogy az Ügyfélkapun keresztüli jelentkezést részesítsék előnyben!
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Tankerületi adatvédelmi felelős:
Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett
Elérhetősége:
MÓRA VERSENY 2023

Vers- és prózamondó, meseíró és meseillusztráció kategóriákban lehet nevezni az általános iskolák alsó- és felső tagozatos tanulóinak.
Öko Iskolai mandátumunk lejárt 2023.08.31-én.
Pályázunk az Állatbarát Iskola cím elnyerésére.


Állatvédelmi Piknik – az Állatvédelmi Témahét ingyenes nyitórendezvénye
2023.09.30.
Gyakorlat
Szerkesztés alatt
Ismerje meg fenntarthatóságra nevelési programunkat!


GALÉRIA
Képek az ÖKO iskolánk életéből
PÁLYÁZAT
„Egy doboznyi természet”
A Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola 4. osztályának beszámolója 2018-ból
elméleti háttér
Kapcsolódó tudományos publikációk.
gyakorlat
A fenntarthatóságra nevelés a gyakorlatban.
ökoiskolák
Hozzánk hasonló öko iskolák Magyarországon.
Hírek
Öko hírek az Oktatási Hivatal portálról.
Kréta e-napló belépés
Itt tudja iskolánk e-naplóját megnyitni
Figyelem!Figyelem!Figyelem!Figyelem!Figyelem!
Kollégákat keresünk a következő pozícióra:

Angol tanár
Tanító
Elérhetőségeink:
titkarsag@ujfalu.edu.hu
csaba.deak@ujfalu.edu.hu
06-30-274-2189
Az intézmény vezetői

Deák Csaba
igazgató

Árvay Nagy Mónika
igazgató helyettes
Iskolatitkár

Kovácsné Tóth Györgyi
Pedagógusaink

Alsós munkaközösség
Bálint Gyöngyi
Hegedűs Csilla
Farkas István
Kálmán Csilla
Kovács Fanni
Mészárosné Pándi Judit
Mondrák Zsuzsanna
Pencz Erzsébet

Felsős munkaközösség
Árvai Nagy Mónika
Bálint Gyöngyi
Deák István Csaba
Farkas István
Fogarassy Borbála
Foki Vilmos
Kálmán Csilla
Kovács Fanni
Korek Károly Györgyné

Az iskolai munkát segítő szakemberek
Tóth Andrea
Kapitány Levente
Komjáthy Adrienn
Dani Szilvia
Török-Ábrahám Brigitta
Balogh Éva
Fazekas Andrea
Tóth János
A bemutatkozástól a ballagásig
Ha nem csak egy iskolát keres gyermeke számára, hanem egy KÖZÖSSÉGET, ahol fontos a TEHETSÉG gondozása és felismerése, a mindennapos NYELVTANULÁS, az ÖKOLÓGIAI ismeretek, az ÁLLATVÉDELEM, esetleg a VALLÁSi hovatartozás, akkor jó helyen jár!
Öko szakkör
Szerencsére egyre nagyobb teret hódít a fenntarthatóság és az újrahasznosítás. Mi sem maradunk ki belőle.
Kálmán csilla Képzőművészet
Rajzolás, festés, mintázás, itt a kézügyesség a fontos nem a lábrázás.
Része az életünknek, boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz, mi pedig szakértő segítséggel támogatjuk a gyerekeket.
Kovács Fanni
Német nyelvoktatás
Német nemzetiségi iskola révén lehetőséget biztosítunk, hogy tanulóink első osztályos koruktól a hét minden napján német nyelvoktatásban részesülhessenek.
Angol nyelvoktatás
Lehetőség más nyelv ismeretére, elsajátítására.
Mindazoknak, akik angol nyelvoktatást szeretnének gyermekük számára választható tagozatként lehetőség van erre is.
Sporttevékenységek
Egészség testben s lélekben, ha sportolsz egész életedben.
Még nem döntötte el gyermeke, szeretne-e sportolni?
Ha igen, akkor mit? Próbálja ki nálunk!
Mondrák Zsuzsanna
Tehetséggondozás
A foglalkozás célja a tanulók olvasási kedvének és az olvasással kapcsolatosan kialakuló sikerélményének növelése, a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése, kortárs alkotó műveinek megismerése.
Iskolai hírek, események a 2022/23-as tanévben
Minden ami az iskolánkban és az iskola körül történik.
Nyári ügyelet
2023.07.05.
2023.07.19.
2023.08.02.
2023.08.16.
9-13 óráig

Felszerelések jegyzéke a 2023/24-es tanévre

Évzáró
Örvendjünk hát mindnyájan, hogy szünidő és újra nyár van!

Kisködmön-díj
2006-ban alapítódott díjat idén
Baka Luca kapta



Ballagás
„Kezdjetek el élni, hogy legyen mint mesélni!”
(Anna and the Barbies)

Bolondballagás
Ez az esemény a ballagást megelőző szokásaink közé tartozik.
Nyolcadikosaink szórakoztató maskarába bújnak és végigjárják településünk számukra fontos helyeit.

DÖK nap
2023. 06.14.
Köszönjük:–
– Zbarra Robertának, a Youdance tánciskola vezetőjének,
– a ráckevei TESCO Szupermarketnek,
– Gábor Jánosnak,
– az SZMKnak,
– a segítő szülőknek
a felajánlásait, a segítségét a nap tökéletessé varázsolásához!

Móra vers- és prózamondó verseny
2023.05.19

Madarak és fák napja

Magyarországon először Kőszegen rendezték meg 1902-ben.
1994-ben döntöttek úgy, hogy ezt a jeles napot minden év május 10-én tartják meg.
Versünnep

Kosztolányi Dezső a versről…
„A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.”
Beporzók napi alkotásaink

Sváb teadélután

A Föld napja
A Föld napja alkalmából elsőseinkkel a Duna parton jártunk!
Ismerkedtünk a Folyammal és a környezetével. Előkészítettük a TESZEDD! mozgalomban való részvételünket.
Jövő héten a többieket is várja egy izgalmas kihívás a Föld napja alkalmából!
Vigyázzunk együtt Globira!

Móra est

Mesélő Móra
Móra Ferenc egy szabadon választott mű részletének képi megjelenítése volt a feladat.
A legtöbb szavazatot gyűjtő alkotó lesz a verseny közönségdíjasa.

Móra Ferenc Területi Rajzverseny
Tribol Emma Tímea: Kupido, aki nem szerette a munkáját c. művének illusztrálása
A legtöbb szavazatot gyűjtő alkotó lesz a verseny közönségdíjasa.

Bolondos DISCO
Helyszín: Petőfi Sándor Közösségi Tér
Idő: április 1.
Alsó: 16:00-18:00
Felső: 18:00-20:00
Belépő: 100Ft/fő

Nasi hozható
Zenél: DJ ZOZÓ
Húsvétra készülünk
A Regenbogen Német Nemzetiségi Óvodával közös készülődésünk az ünnepre április 03-án.
A rendezvény színvonalát emelte a közös éneklés a Szárny-Nyitogató Művészeti Iskola népi ének szakos peadgógusa, Tötök-Ábrahám Brigitta.

Víz világnapja

A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény.
Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
Nyílt nap leendő elsősök szüleinek
Szeretettel várjuk a leendő elsősöket is a nyílt napunkra!
2023.03.22-én
8:55-10:40

Nemzeti ünnep
március 15.

„Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?”
Majthényi Flóra: Mi a haza?
Pest megyei kormányhivatal hirdetményei
Tekintse meg a legfrissebb a hirdetményeket a hirdetmény melletti ikonra kattintva.
Deák István Csaba intézményvez. pályázata
A Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetői posztjára meghirdetett Deák István Csaba pályázata.
Online beiratkozás – Új és rugalmas
Ha szeretne erről többet tudni, itt olvashat róla bővebben.
beiskolázási hirdetmény a beiratkozás időpontjáról
Fontos dátumok a gyermekek iskolai beiratkozásával kapcsolatban.
Kormányhivatali hirdetmény a körzetekről
A Pest megyei Kormányhivatal Érd Járási Hivatala által meghatározott általános iskolai felvételi körzethatárok.
Beiratkozás
Tisztelt Szülők!
2023/2024-es tanév leendő elsőseinek, beiratkozási lehetőségek: minden információ a gombokra kattintva található!
E-Ügyintézés
Elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban az alábbiakban tájékozódhatnak.

Határtalanul
képes beszámoló
2022. 05. 30-06.02.
Galéria
A képek ritkán adják vissza a csodát, amit saját szemünkkel láthatunk, ám mégis felvillantanak néhány életképet környezetünkből, ahol gyermekeink szinte a szemünk előtt nőhetnek fel.
Iskolai mobilszám változás 2018.05.01-től:
06 30 341 7660
Vélemények iskolánkról
Sokat segíthet a döntésben, mikor gyermekünk számára iskolát keresünk, ha látjuk és olvassuk, mások milyen véleményt alkotnak egyes tanintézményekről és a pedagógus gárdáról.
Szigetszentmiklósról visszük mindennap a lányunkat a Móra suliba. Imádja, sok barátot szerzett. Kedves tanárok vannak a suliban, mindent meg lehet beszélni velük, látszik, hogy a gyermek érdekeit tartják szem előtt. Tetszenek az iskolai programok, főként a Móra esttől voltunk elájulva! Egy bajom van összesen, hogy nincs közelebb hozzánk a suli… mondjuk a szomszéd utcában. De továbbra is őket ajánlom!

Sz. Szilvia
szülő
Kiskunlacházán lakunk, így gyermekünk külsősként került az iskola közösségébe, ám hamar befogadták diáktársai. A kellemes légkörnek és az aranyos pedagógusoknak köszönhetően imádja az iskolát, örömmel megy be mindennap. Ami nagyon meglepett minket – fiú gyermek lévén – hogy magától ül le tanulni még hétvégén is. Szorgalomból jeles… Mindenkinek szeretettel ajánlom!

O. János és G. Ramóna
szülők
Mindennap tanulnak német nyelvet a gyermekek, így fél év után azt érzem lassan többet tud a lányom mint én. Fülig érő mosolyal szalad hozzánk nap mint nap amikor megyünk érte. Szeret a Móra suliba járni, s ez számomra megfizethetetlen. Végre értelmes tanárokkal találkozom, mindent meg tudunk velük beszélni. Sajnálom, hogy a fiam nem ebbe a suliba járt anno.

K. Éva
szülő